KEDVES ELSŐ OSZTÁLYOS GYEREKEK, TISZTELT SZÜLŐK!

A 2018/2019-es Tanévnyitó ünnepség 2018. szeptember 3-án 8 órakor kezdődik . Gyülekező 7:30- kor a tanteremben, ünneplő ruhában.
Ezen a napon tolltartót, tisztasági zsákot, váltócipőt, váltó ruhát hozzanak magukkal. Délután 16:30-kor Szülői értekezletet tartunk, melyre kérjük behozni a tanszerlistán szereplő összes felszerelést névvel ellátva.
Kellemes készülődést kívánunk:


Tanító nénik

Pedagógusnap

Köszönjük szépen a Szülői Közösségnek a Pedagógusnapi megemlékezést.

A Madách utcai épület dolgozói 

NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR

TISZTELT SZÜLŐK!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az előző évekhez hasonlóan ezen a nyáron is biztosítjuk gyermekeik felügyeletét, szünidei programját a NYÁRI NAPKÖZIS TÁBORBAN, mely 2018. július 2. és 2018. augusztus 3. között naponta 7.30-tól 16.30-ig két helyszínen várja a jelentkezőket:

  • Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola (Békéscsaba, Irányi utca 14.)
  • Erzsébethelyi Általános Iskola (Békéscsaba, Rózsa utca 21-23.)

Ebben az évben elsőtől – hatodik osztályos (6-12 éves korú) gyerekeket várunk a táborba.

Térítés: a tanév során fizetett 508 Ft/fő/nap (ami magában foglalja a napi háromszori étkezést) Megfelelő igazolással, mely tartalmazza a kedvezmény mértékét és jogcímét, az év közben járó kedvezmények itt is érvényesíthetők a békéscsabai lakóhellyel rendelkező tanulók esetében.

A táborban változatos programok – kézműves tevékenységek szabadidős foglalkozások, vetélkedők, versenyek, mesekuckó, sportjátékok és sportversenyek, gyalogos és kerékpáros túrák várják a gyermekeket.

Igény szerint – külön térítés ellenében – táboron kívüli programokat (mozi, kirándulás, strand, stb.) is szervezünk.

Jelentkezés: 2018. június 13-ig a jelentkezési lapok leadásával.

 

napközis_tábor2018 felhívás letöltés

napközis_tábor2018 jelentkezési lap letöltés

Bővebben