Elektronikus napló

Szirén Könyvtári Rendsz.
Bejelentkezés

 
SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK ISKOLÁNK HONLAPJÁN!

Diákélet

Szeptember 30. Benedek Elek születésnapja – a népmese napja

 „ Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek a háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az elődeinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket”

2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsességek továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon ahhoz a kezdeményezéshez, amely szerint szeptember 30. - Benedek Elek születésnapja – legyen a népmese napja.

Ezen a napon megkülönböztetett figyelemmel  és tisztelettel fordultunk mind a magyar, mind a más népek meséi felé.

A mesékben rejlő kincsek továbbítására vállalkoztak a 8. c osztályos tanulók közül: Kovács Kinga, Molnár Anikó, Sipos Levente és Ökrös Dávid úgy, hogy a nap folyamán egy-egy mesét felolvastak az alsós osztályoknak.

Délután pedig a könyvtárban mesefilmeket nézhettek meg az érdeklődő tanulók.

Bővebben...

 

Első irodalmi kirándulás : Debrecen

  Az idei tanévünk első irodalmi kirándulására került sor október 10-én, szombaton. Nagyon vártuk már, és nem is sejtettük mennyire izgalmasra sikerül!

  A meglepetés mindjárt a nap elején ért minket, ugyanis hiába vártuk a buszunkat, nem jött. A reggeli hűvös, nyirkos időben lestük, lestük, hogy befordul-e már a sarkon a mi járművünk? Aztán 9-kor ( 8 óra helyett) meg is érkezett. Irány Debrecen!

Bővebben...

 

Kis meseírók nagy sikere

 2015. tavaszán a BOOKR Kids pályázatot írt ki általános iskolás osztályok részére. A feladat egy közös mese létrehozása és illusztrálása volt. Az 5.a osztály a megadott témák közül a varázsceruzát dolgozta fel. A tét hatalmas volt: egyrészt tekintélyes zsűri kezébe kerülnek az alkotások – többek között Janikovszky Éva fia, Janikovszky János, a Móra Kiadó tulajdonosa; Varró Dániel költő és más művészek -, és ez már önmagában is megtisztelő, másrészt a fődíj az osztály minden tanulója számára egy BOOKR Kids tablett, amely szintén nagyon vonzóvá tette a pályázatot.

Bővebben...

 

Betlehemes játék

Jaminában az Ökomenikus Advent keretében december 22-én este a Jézus Szíve Római Katolikus Templomban Betlehemes játékot láttunk a templom előtt felállított fűtött sátorban, élő állatokkal. Az Erzsébethelyi Általános Iskola 3/b osztályából Szász Dominika és Szász Lilla szerepelt a műsorban. Gratulálunk valamennyi szereplőnek.

 

Véget ért a Szín-játék, nyertek a Csabai Csillagok

Az 5.a osztály Csabai Csillagok csapata megnyerte a Jókai Színház 7 fordulóból álló játékát. Az ünnepélyes eredményhirdetésre június 14-én délután került sor a színház nagy színpadán, melyre meghívást kaptak a versenyző diákok,szüleik és a felkészítő tanárok .  Fekete Péter, a színház igazgatója és Nagy Erika színművésznő köszöntötte a csapatokat és adta át a díjakat. A Csabai Csillagok nevében a két osztálytitkár, Boros Rita és Kálmán Krisztina vették át a díszoklevelet. Az eredményhirdetés után Musical mánia címmel egy nagyon látványos musical összeállítást nézhettünk meg.

Bővebben...

 

Angliában jártunk

 

Iskolánk 12 tanulója és két pedagógusa 2013 áprilisában a Challenge utazási iroda szervezésében egy hetet töltött Angliában, majd a visszaúton egy napot Párizsban. Kirándulásunk első napján néhány órát Brüsszelben is tölthettünk, ahol megcsodálhattuk a csokoládé szökőkutakat a boltok kirakataiban.

Bővebben...

 

Diáknap a Rózsa utcán

A következőken a Rózsa utcai diáknapok programját olvashatják.

Bővebben...

 

Karácsonyfa díszítő verseny

A Zenebarát-Felebarátok Közhasznú Alapítvány ebben az évben már hatodik alkalommal hirdette meg karácsonyfa díszítő versenyét, ahová 2.b és a 4.a osztályunk idén is benevezett.

A versenyt megelőző napokban hatalmas lelkesedéssel készítették a szülők, gyerekek a díszeket. 

Bővebben...

 

Egészséges Életmód Hete

Iskolánk az idei évben is megrendezte az immár hagyományosnak számító Egészséges Életmód Hetet.
A felső tagozatban az osztályok feladatsorral, üdítős doboz gyűjtéssel vettek részt, és a hét délutánjain pedig gyümölcssalátákat készítettek, filmvetítésen vettek részt a gyerekek, játékos vetélkedőn „eurót” gyűjtve ajándékokat szerezhettek, és az utolsó nap egy túrával zártuk a programok sorát.
A Madách utcán az 5.a osztály, a Rózsa utcán az 5.c osztály volt a legaktívabb.

 

Bővebben...

 

Élménybeszámoló

A "Körösök mentén Kolozsvárig" tanulmányi kirándulásról,
melyet
a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt.
"Határtalanul" programjának keretében rendeztünk
2012. május 17-20. között
"Jó lenne, ha lenne még ilyen évfolyam-kirándulás, csak még több napig és egy helyen legyen a szállás, mert nem volt olyan jó, hogy kellett csomagolni! Köszönjük szépen a kirándulást, nagyon jól éreztük magunkat!" 

Bővebben...

 

"Körösök mentén Kolozsvárig"

2012. május 17-20. között tanulmányi kiránduláson vesznek részt
a 7.a, 7.b és a 7.c osztály tanulói, összesen 56-an,
a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt. "Határtalanul" programjának keretében.

A kirándulás célja a határon túli magyarlakta területek történelmi, irodalmi, természeti kincseinek megismerése.

 

 

Bővebben...

 

Nálunk jártak a tűzoltók

Egy verőfényes őszi reggel megérkezett a tűzoltóautó az iskolába. Három tűzoltó szállt ki belőle. Megmutattak mindent ami a kocsin található. A kocsin volt tömlő, szivattyú és hatalmas vízágyú is.A tűzoltók munkája sokoldalú. Nagyon sok ember köszönheti nekik az életét. Ők az igazi lánglovagok. Fantasztikus volt ez a bemutató.

Sipos Levente 4.c
 
További cikkeink...
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL