2015. tavaszán a BOOKR Kids pályázatot írt ki általános iskolás osztályok részére. A feladat egy közös mese létrehozása és illusztrálása volt. Az 5.a osztály a megadott témák közül a varázsceruzát dolgozta fel. A tét hatalmas volt: egyrészt tekintélyes zsűri kezébe kerülnek az alkotások – többek között Janikovszky Éva fia, Janikovszky János, a Móra Kiadó tulajdonosa; Varró Dániel költő és más művészek -, és ez már önmagában is megtisztelő, másrészt a fődíj az osztály minden tanulója számára egy BOOKR Kids tablett, amely szintén nagyon vonzóvá tette a pályázatot.

Irodalom órákon előzetesen megbeszélt szempontok alapján írták a gyerekek a szöveget, majd az összeszerkesztés után rajz órán és szakkörön elkészült az illusztráció is, igazi varázsceruzák! A postázás után már csak az eredményt várták nagy izgalommal meseíróink. Hétfőn óriási meglepetésükre személyesen látogatták meg a szervezők az iskolában őket, így közvetlenül tőlük értesülhettek a sikerről: első helyezést értek el meséjükkel az ország 216 pályázó iskolája közül! A jutalmat is azonnal megkapták: mind a húszan egy-egy gyönyörű tablettet fél éves előfizetéssel, valamint egy ígéretet arra, hogy a nyertes mesét animációs formában is közzéteszik. A pályázattal kapcsolatos munkában részt vett az osztályfőnök, Komlósiné Csaszni Ildikó néni, Kisné Adamik Veronika magyar és Veszpi Andrea rajz szakos tanár néni. Mindannyian együtt örülünk a sikernek, és ajánljuk olvasásra közös mesénket. Fogadják, fogadjátok tőlünk nagy szeretettel!
 
                                                                                                                                 Kisné Adamik Veronika