SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK ISKOLÁNK HONLAPJÁN!
"Az állatok a mesék világában"
2013.május 16-án került sor "Az állatok a mesék világában" rajz,-és meseíró pályázat eredményhirdetésére Gyulán.
NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az előző évekhez hasonlóan Békéscsaba Megyei Jogú Város ezen a nyáron is biztosítja gyermekeik felügyeletét, szünidei programját a NYÁRI NAPKÖZIS TÁBORBAN, mely 2013. június 24. és 2013. augusztus 16. között naponta 7.30-tól 16.30-ig két helyszínen várja a jelentkezőket A Fülemüle Országos Informatika verseny általános kategóriájának nyertese Máté Nóra 5. a osztályos tanulóA versenyen általános iskolai, középiskolai és szakiskolai tanulók Angliában jártunk
Iskolánk 12 tanulója és két pedagógusa 2013 áprilisában a Challenge utazási iroda szervezésében egy hetet töltött Angliában, majd a visszaúton egy napot Párizsban. Kirándulásunk első napján néhány órát Brüsszelben is tölthettünk, ahol megcsodálhattuk a csokoládé szökőkutakat a boltok kirakataiban. Megyei Angol Verseny döntő 2013
2013. március 9-én, szombaton rendezte meg iskolánk a Megyei Angol Verseny döntő fordulóját. A már 3. évben megszervezett versenyünkön a döntő előtt 3 írásbeli fordulót kellett teljesíteni a négyfős csapatoknak. A verseny két kategóriában hirdettük, az 5-6. és 7-8. osztályosokat külön értékeltük. Kategóriánként a legeredményesebb 6-6 csapat kapott meghívást, és versenyezhetett szombaton.
Curie Kémia Emlékverseny területi döntő 2013
Szín-játékŐsszel az 5.a osztályunk benevezett a Jókai Színház játékába, amelynek lényege, hogy a csapatok a színházhoz kötődő feladatokat oldanak meg és ezekért pontokat gyűjthetnek. Nyílt napon mutatkozik be az Erzsébethelyi Általános Iskola (forrás:hir6.hu)
Nincsenek könnyű helyzetben azok a szülők, akiknek gyerkőce ősszel kezdi az általános iskolát, lassan el kell dönteniük, hová íratják be csemetéjüket. Az intézmények nyílt napokon mutatják meg, hogyan működnek, milyen az iskolai élet náluk, és milyen lehetőséget biztosítanak a kisdiákoknak. Békéscsabán, Jaminában az Erzsébethelyi Általános Iskola várja a jövendő kis elsősöket. Informatika verseny
A 2013. január 10-én megrendezett versenyen Kertész Zoltán 8.c osztályos tanuló 4. , Bartolák Fanni 8.c osztályos tanuló 5. helyezést ért el. ( Felkészítőjük: Mészárosné Hrabovszki Katalin volt.) Tárgyjutalmukat a szakközépiskola tantestülete előtt vehették át. Gratulálunk nekik! „Himnusz”-mondó verseny2013.január 22. 190 évvel ezelőtt 1823. január 22-én írta meg Kölcsey Ferenc a Himnuszt. 1989 óta ez a nap a Magyar Kultúra napja. Iskolánkban e nap tiszteletére „Himnusz”-mondó versenyt hirdettünk a felső tagozatos tanulók számára. Az ünnepélyes megnyitón az énekkar is szerepelt. A verseny eredménye: Tájékoztató a tanulók tanítási idő alatti távollétének igazolásárólA tanítási napon a tanítási órától vagy az iskola által szervezett foglalkozástól engedély nélkül távolmaradó, vagy onnan engedély nélkül eltávozó 14. életévét be nem töltött tanulóval szemben megtehető rendőri intézkedésekkel összefüggésben Fűben-fában egészség
Vigyázzunk az egészségünkre!
Hagyományosan megrendezésre került az „Egészséges életmód hete „a Rózsa utcai épületben, amely többféle programot kínált az alsó tagozatosoknak.
Solymász találkozó
Ezek az ismeretek nagyon fontosak számunkra, hiszen a solymászat a magyarságunk gyökereiből származó örökségünk.
Mi így ünnepeltünk!
Cimborává avatás
Kedves Cimbora! A megszólítás Neked szól, mivel felvételt nyertél erre a tanévre a Cimbora Klubba. A Cimborává avatás 2012. október 18-án, csütörtökön 16 óra 30 perckor lesz a Madách utcai épület ebédlőjében. Amennyiben az elmúlt tanévben is Cimbora Klubtag voltál, kérjük hozd magaddal az avatásra kitűződet és sapkádat.
Az avatásra szeretettel hívjuk és várjuk Szüleidet is! Üdvözlettel: a "felnőtt" Cimborák
A 8.c-s "csak csajok" a gyulai kalandparkban
A nagyiéknál csuda jó!
A Békés Megyei Tudásház és Könyvtár Őszi Könyvtári Napok programsorozat keretében rajzpályázatot hirdetett „A nagyiéknál csuda jó!” címmel óvodások és kisiskolások számára, melyre iskolánk tanuló is készítettek remek alkotásokat. 2012. október 1-én, az ünnepélyes megnyitóval egybekötött eredményhirdetésen örömmel vettünk részt. Bakócz Emese 2.a osztályos tanuló különdíjas, Bencsik Anna 2.a osztályos tanuló alkotása pedig díjazott lett. Felkészítőjük Hrabovszki Márta volt. Juhász István 3.a osztályos tanuló is különdíjban részesült és a felkészítője Sándorné Maár Borbála volt. Képünkön az 1.b osztály díjazott és különdíjas tanulói felkészítőjükkel, Steigerwaldné Végh Éva tanító nénivel.
1. díj az „Egyszer volt hol nem volt…” képzőművészeti pályázaton
|






mutathatták meg, milyen informatika órát szeretnének. Az első forduló iskolánkban került megrendezésre. A tanulók feladata az volt, hogy környezetvédelemmel kapcsolatos témákból kellett választaniuk egyet, majd a választott témáról prezentációt készíteni. A beérkezett anyagok közül minden iskola 3 tanuló munkáját küldhette tovább. 

A Curie Kémia Emlékverseny 24. alkalommal került megrendezésre 2013. március 9-én. A verseny 17 helyszínen kerül megrendezésre egyazon időpontban nemcsak Magyarországon, hanem Zentán és Marosvásárhelyen is. 


Megint eltelt egy év és izgatottan készültünk erre a napra. Iskolánk már 7. éve az október 23-i Nemzeti ünnepet a hagyományoktól kissé eltérően ünnepli. Az ünnep e különleges, rendhagyó módon történő megemlékezésére a tavalyi évben felfigyelt a Nagy Imre Társaság is, és iskolánkat elismerő oklevéllel és egy szép könyvvel jutalmazta.
A csapat összegyűlt a suli előtt, és kerékpárral elindultunk. Hosszú utat tettünk meg, míg megérkeztünk a kalandparkba. Izgatottak voltunk, hogy hogy nézhet ki és mekkora az akadálypálya.